AKKUELEM Blog

Milyen e-kerékpár akkut válasszunk?

2024.03.25 14:54
akku-elem.hu
Milyen e-kerékpár akkut válasszunk?

Az elektromos kerékpár-akkumulátor olyan „alkatrész”, melynek minősége és teljesítménye döntő jelentőséggel bír. Kiválasztása azonban nem egyszerű feladat, hiszen rengeteg lehetőség közül válogathatunk.

Ebben a bejegyzésben megmutatjuk a legfontosabb dolgokat, melyeket az elektromos biciklik akkumulátoráról tudni érdemes. Illetve azt is, hogy hogyan választhatjuk ki a számunkra megfelelő modellt.

Az elektromos kerékpár-akkumulátor feszültsége és a hatótávolság

A választás során a legfontosabb szempontokat az akkumulátor kapacitása, és az azzal arányos hatótávolsága jelentik. Az e-kerékpárok esetében a leginkább a 36 voltos akkumulátorok használata jellemző, de nem ritka a 48 vagy 60 voltos feszültség alkalmazása sem. Nagyobb feszültség esetén kisebb áramerősség mellett érhetjük el ugyanazt a teljesítményt.

A feszültség értékének ismerete önmagában még nem elegendő a választáshoz, tudnunk kell az amperóra (Ah) értéket is. A kettő szorzatából kaphatjuk meg wattóra (Wh) értéket. Ez az érték megmutatja azt, hogy az adott akku milyen teljesítményű motort, mennyi ideig tud működtetni, azaz ez mutatja meg a hatótávolság értékét.

A döntés során fontos figyelembe venni a kerékpár típusát, és az általunk tervezett használatot is. A városi közlekedéshez elég lehet egy kisebb kapacitású akkumulátor is, a túrázáshoz vagy hegyi kerékpározáshoz viszont már nagyobb teljesítményű modellre lesz szükségünk.

Töltési idő és töltési ciklusok száma

A döntés során fontos szempont lehet az elektromos kerékpár-akkumulátor töltési ideje is, különösen abban az esetben, ha gyakran használjuk az e-biciklinket. Egyes akkumulátorok – például a lítiumos modellek – gyorsabban tölthetők, ami lehetővé teszi, hogy egy sürgős helyzetben is hamarabb pattanhassunk nyeregbe.

Emellett érdemes figyelembe venni az akkumulátor élettartamát is, amit a töltési ciklusok száma határoz meg. Minél többször tudjuk újratölteni az adott aksit anélkül, hogy annak teljesítménye csökkenne, annál hosszabb ideig garantált a stabil, megbízható használat. A kifejezetten e-járművekhez tervezett, prémiumakkumulátorok az átlagosnál jóval több alkalommal újratölthetők anélkül, hogy a kapacitásuk és a teljesítményük lényegesen csökkenne.

Megfelelő méret és súly

A kerékpározás során kiemelt jelentőséggel bír a mobilitás, így az általunk választott akkumulátor súlya és mérete szintén fontos tényező lehet. A könnyebbek, kisebb méretűek egyszerűbben beépíthetők a kerékpárba, és kevésbé növelik a teljes súlyt.

Ez különösen fontos lehet abban az esetben, ha hosszabb távokat kell megtennünk, ha gyakran tekerünk emelkedőn felfelé, vagy ha biciklinkkel sokszor szállunk tömegközlekedő eszközre.

Ne az ár legyen a döntő szempont

Ha szeretnénk, hogy a választott akkumulátor a lehető leghosszabb ideig jó szolgálatot tegyen, fontos, hogy a vásárlás során ne az ár legyen a döntő szempont. A jó minőségű akkuk némileg magasabb árfekvésűek ugyan, de hosszabb távon jó befektetést jelentenek, hiszen nemcsak hatékonyabbak, de az általános karbantartás és a csere miatt is kevesebbet kell aggódnunk.

Érdemes tehát olyan gyártótól vásárolni, amelynek neve ismert (és elismert) a piacon, termékeire pedig akár hosszú távú garanciát is vállal. A webshopunk széles választékában egészen biztos, hogy megtalálja a kerékpárja számára ideális akkumulátort. Ha pedig bizonytalan a döntésben, vegye fel a kapcsolatot kollégáinkkal, akik készséggel segítenek a leghatékonyabb opció kiválasztásában.

Személyes átvétel

Azonnali és ingyenes

Percrekész készletezési rendszerünknek köszönhetően a személyes átvételre rendelt termékeink nagy többségét még aznap vagy legkésőbb másnap már át is veheti budapesti, Váci úti központi üzletünkben. Tágas eladótérrel és négy állásos pulttal várják Önöket szakképzett eladóink, akik válaszolnak a kérdéseikre, vagy kérésre szaktanácsot adnak. Termékeink átvehetők Budán, Bocskai úti üzletünkben is.
További információ

Házhoz szállítás

Házhoz jön a kényelem

Inkább otthon maradna? Webáruházunkban a délelőtt leadott rendelések nagy többségét még aznap átadjuk szerződéses futár partnereink valamelyikének, akik másnap ki is szállítják Önnek a termékeket. Weboldalon vagy telefonon követheti nyomon rendelése útját, és bármekkora össz-tömegű rendelését kézbesítjük!
További információ

Szállítás csomagpontra

Teljes szabadság

Ha akkor és ott akarja átvenni termékeinket, amikor és ahol Önnek éppen a legegyszerűbb, javasoljuk, hogy szállíttassa csomagpontra a rendelését! Ez az átvételi mód ötvözi a személyes étvétel és a házhoz szállítás előnyeit: egy Önhöz közel eső helyen juthat hozzá termékünkhöz, és akkor veszi át, amikor akarja, nem kell futárral egyeztetnie. Szállító partnereink akár 1 munkanapon belül eljuttatják az árut az átvételi pontra.
További információ

argep.hu olcsobbat.hu shopmania.hu